Kecsegtető ajánlat? Így próbálja Zelenszkij hazacsábítani az elmenekült ukránokat
A védelmi iparba integrálnák őket és ígérik, nem lesznek besorozva.
Közben az EP plenáris ülése új uniós jogszabályt fogadott el az NGO-kal kapcsolatban.
A sok millió eurós korrupciós botrányba belebukott Eva Kailiról kiderült, hogy letartóztatása előtt olyan üzletemberekkel alapított civil szervezetet, akik ellen már akkor nyomozás folyt – számolt be tudósításában a Hír Tv.
Ráadásul az NGO alapítását – a szabályokat megszegve – nem jelentette be az Európai Parlamentben.
A Hír TV brüsszeli tudósítója szerint a politikus Görögországban három asszisztense nevén kiállított hamis költségvetési elszámolások miatt került a hatóságok figyelmébe. Közben az EP plenáris ülése új uniós jogszabályt fogadott el az NGO-kal kapcsolatban, eszerint a civil szervezetek, aktivisták, tényfeltáró újságírók a jövőben mentesülnek a jogi felelősségre vonás alól, ha arra hivatkoznak, hogy a velük szemben indított per a közéleti részvételüket akadályozza.
Fotó: FREDERICK FLORIN / AFP